kozmu bejegyzései 
Egyszerűen botrány: kéményseprők
2007. október 15. 21:25, FaBRiK
Kommentáld!
| Menjen a főoldalra!
Kategóriák:
Engedélyhez
Címkék:
FOKETUSZ
,
kemenyseprok
,
kozmu
Ma délelőtt 10 és 12 között kb. 150-szer (nem vicc!) próbáltam meg hívni a FŐKÉTÜSZ-t, de vagy "Átmeneti túlterheltésg miatt nem kapcsolható"-t hallottam, vagy 1,5 percig kicsöngött és semmi sem történt. Ezután - mivel nem akartam lecsúszni a 10-14 közötti ügyfélszolgálati időt, elmentünk a lányommal kocsival, hiszen ez az ötödik út - plusz 23 km - már mit sem számít. A FŐKÉTÜSZ, mint szolgáltató nem létezik.
Természetesen ahogy bent látszott, rá sem bagóztak, hogy egyfolytában csörög a telefon. Az is kiderült, hogy a szakvélemény szerdára lesz meg. Ez lesz a hatodik 23 km. Ennyi füstöt pazarlok a füstgázelvezetéshez és így működik a rendszer 12 000 Ft-ért...
"Rétestészta" hadművelet vége - folyik a víz
2007. szeptember 8. 22:29, FaBRiK
Kommentáld!
| Menjen a főoldalra!
Kategóriák:
Elő-építési napló
Címkék:
akna
,
kozmu
,
viz
,
vizmuvek
,
vizora
A héten (talán szerdán) rácsörögtem a vízművekre, hogy ugyanmár mikor lesz vizem, ha már 3 hete átvették az aknát, ugyanis az átvevő (aki egyébként telepítette...) azt mondta, hogy 2 héten belül lesz víz. (Csak azért nem hívtam az átvevőt, mert menetközben a telefonja elérhetetlen lett)
A választ is megkaptam: a 2 hét félretájékoztatás volt, nem is tudják, hogy miért mondta az illető. Az átvételtől számítva 90 napon belül kötik a vizet. Mondtam a hölgynek, hogy próbálok visszafogott, nyugodt és udvarias lenni és így elmagyarázni a sztorit, ugyanis március 22-én adtam be az igényt, azóta elhagyták, reklamáltam, nem jelentkeztek, majd hívtak, hogy ellenőriznék az aknát, amikor még arról sem volt szó, hogy lesz-e vizem és hogy milyen akna is kell... stb.
Azt mondta, hogy akkor megsürgeti.
Erre ma (szombaton) reggel 7:48-kor csörög a telefonom, hogy kint vannak bekötni a vizet, de senki sincs ott és zárva az akna. Persze, mivel ez egy üres telek, így ritkán lakunk ott és zárva van, mert egyrészt nem szeretném, ha elvinnék a szerelvényeket, másrészt ez a mini felvonulási épületem a kerítésépítéshez, így van benne ásó, lapát stb. Mondtam neki, hogy senki sem szólt, hogy jönnek és szerdán még 90 nappal ilyesztgettek, de 1 óra múlva ott leszek, mint Láng Vince. Még jó, hogy mondjuk nem vidéken, vagy külföldön vagyok.
No mindegy, bekötötték a vizet. Vittem fényképezőt, egyszer a képeket is kirakom. A legjobban az érdekelt, hogy hogyan kötik be a csövet a nyomás alatt lévő főnyomóra. Az eljárás:
- Egy gumi szerű bilinccsel ellátott 1"-os menetes tányért csavaroztak fel a csőre, ami az 1"-os lyuk mellett vastag gumitömitést szorított a csőre
- Ebbe beletekertek egy golyóscsapot
- Ezt kicsitották és beletekertek egy olyan szerkezetet, ami épp beleillet az 1"-os menetbe és a közepén volt egy fúró, amit menettel lehet beljebb hajtani.
- Ezt a fúrót betekerték, így kilyukasztották a csövet
- A fúrót kitekerték
- Golyóscsapot elzárták
- Az egész fúróegységet letekerték a golyóscsapról
- A helyére betekertén a csövet, ami hozzám jön
- A csapot kinyitották
Ennyi az egész. A cső meg nem ám ólom, vagy acél. Bizony KPE cső, azaz műanyag
Persze a vízműves, aki az aknámat telepítette, a T idomot megtömte betonnal, hogy ne legyen egyszerű.
Ja, nem ásták át az utat keresztbe (a túloldalon van a főnyomó), hanem átkalapáltak egy 1"-os vascsövet és ahogy húzták vissza, úgy tolták előre a KPE-t.
Viszont megtaláltuk a gázcsövet, ami a hivatalos jelzések ellenére a mi oldalunkon meg y a járdavonal alatt.
Áram már van
2007. július 17. 14:26, FaBRiK
Kommentáld!
| Menjen a főoldalra!
Kategóriák:
Előzmények
Címkék:
aram
,
elmu
,
kozmu
Ma délelőtt bekötötték az áramot is. Egy hete annyit mondtak, hogy ma délelőtt jönnek. Tegnap délután felhívtam őket, hogy ugyanmár mikor, erre a válasz az volt, hogy "ami az értesítőben szerepel". Mondtam, hogy az jó, az értesítőben ez van: 2007. 07. 17. - DE, és mivel melegrekordokat döntögetünk (árnyékban délben 37,5 fok volt), így nem várnék a tök üres telken. Erre megadták azoknak a számát, akik jönnek. Velük megbeszéltem, hogy jó korán jönnének, hogy ne kapjanak hőgutát, azaz 7:30-ra ott lesznek. Én ott voltam. Ők meg telefonáltak, hogy 1 óra múlva (mint Láng Vince), mert Lőrincre még ki kellett ugraniuk. Örültem... Miért nem lehetett korábban telefonálni?
Na mindegy bekötötték. Imhol néhány kép:
Ha meg már kint voltam, akkor egy kicsit hasznossá is tettem magam.
Először is a tervező rajzain a telek egy kicsit romboid lett, szerintük ilyen. Most lemértem a hosszakat és az átlókat, így látszik, hogy eléggé téglalap az alakja.
Másodszor a hátsó kerítést (is) csinálni fogjuk augusztusban, így leástam 3 méterenként 1-1 cölöpöt, hogy ki tudjuk szintezni a kerítést. Hátul 60 cm-es feltöltés lesz, hogy a teraszról 3 lépcsőn le lehessen menni a kertbe (ez a félpince miatt egyébként 7-8 lépcső lenne).
Délután 1-ig dolgoztam és szerintem egy kicsit megszúrt a nap, most nem vagyok 100% (bár sosem vagyok az).
Közmű I.
2007. március 22. 23:08, FaBRiK
Kommentáld!
| Menjen a főoldalra!
Kategóriák:
Előzmények
Címkék:
aram
,
csatorna
,
elmu
,
gazmuvek
,
kozmu
,
viz
,
vizmuvek
A telek nem közművesített. Minden ott van előtte, de bent semmi. Az építési engedélyhez kellenek elvi engedélyek a Gázművektől, a Vízművektől és az Elekromos Művektől. Az élethez kell víz, villany, gáz. Sajna csatorna nincs, mint megtudtam 2013-ig valamikor lesz (akár jövőre is). Ez sajnos azt jelenti, hogy emésztőt is kell építeni. Ja, hogy visszatérjek a szükségletekhez: az építkezéshez meg villany és víz kell.
Először végigtelefonáltam a szolgáltatókat. Hát mit ne mondjak. Az ELMŰ-re minden egyes telefonáláskor több, mint 10 percet vártam, és 5-8 perc beszélgetés után lebontott. A 12 éves Call Center tapaszalatom miatt ez eléggé mélyen érint. Kérem szépen, ha kevés az erőforrás, akkor azzal terhelik az operátorokat, hogy keveset beszéljenek 1 hívás esetén. Remélem nem ezért szakadt meg 5-8 percenként. Akkor esetleg a visszatérő hívásokat is figyelni illik...
Szóval tájékoztatást igen szűken kaptam. Végül egy villanyszerelő ismerősöm segít. A szolgáltatás itthon még nem áll a helyzet magaslatán.
A csatornázási műveket felhívni emberi időben lehetetlen. Sebaj, nem is kellenek már.
A vízműveknél a tájékoztatás jó volt.
A gázműveknél a negyedik számot adták meg, ami végül jó volt, bár közben a kért szervezet átalakult, pontosabban Kft-vé alakult.
Kérem szépen, miért kell félreértelmezni a call center kifejezést. Az nem azt jelenti, hogy több perces akció, meg marketingdumát hallgat végig az ügyfél, mire választhat. És a menürendszer nem azért van, hogy elrejtse az operátort, hanem hogy megkönnyíse az életet.
