gepeszet bejegyzései

Ma délelőtt kimentem az egyik gépész munkáját megtekinteni. Háztól házig 20 km (meg ugyanennyi vissza. Ők Rehau rendszerrel dolgoznak. Ezek 12 mm vastag műanyag csövek, kimondottan falfűtéshez. Szépen dolgoznak. Csk az a baj, hogy véletlenül a jó csukámban mentem ki, pedig tudtam, hogy sár lesz...

Délután meg kinéztünk Tündivel a Készház kiállításra a Kongresszusi Központba. Belépő nem volt, de ittunk 2 kávét 1000-ért :(

A kiállítás felejthető volt, gyakorlatilag pár tervező-kivitelező cég volt kint, de semmi látnivaló. Egyedül azért volt értelme, mert találkoztam egy fószerrel, aki FEMÜ (falalős műszaki vezető) és műszaki ellenőr is. Illetve találkoztam azzal a hölggyel, akivel leveleztem az ÉME-nél a kéménybélés miatt. Adott egy nevet és egy számot. Egy olyan ÉME-s emberét, akinek pont ez a specialitása.

Tartalmas nap

2007. október 24. 21:52, FaBRiK
Kommentáld! | Menjen a főoldalra!

Kategóriák: Előzmények
Címkék: gepesz , gepeszet , kivitelezo , statikus

Eseménydús volt a mai nap.

Kaptam 2 ajánlatot az első 2 kivitelezőtől:
- Az egyik az ex osztálytársam kivitelezője volt, akinek 20 nap alatt némi cseszegetés mellett ma sikerült egy szedett-vetett ajánlatot küldenie, ami ráadásul csak a piceszintről szól. Aztán kértem, hogy juttassa vissza a tervet, mivel kell másoknak is. Ezt ki is hozta és büszkén dicsekedte el, hogy a szomszéd házát is ő kezdte el építeni, de időhiányba került, ezért átadta a barátjának. Ezzel tette be a kaput. Amikor elkezdtünk kivitelezőket keresni a szomszédunkat is kérdeztük, hogy az ővék milyen volt. Mint kiderült, szakmailag OK, de határidőt tartani nem tud, sőt néha egyáltalán nem is jelenik meg, amivel a többi szakit tartották fel, meg az építkezést húzták el. Szóval ha ilyen a referenciája, akkor milyenek azok a munkái, amit szarul végzett??? Bár nem tudom, hogy akkor az ex osztálytársam háza hogy lehet ennyire rendben.
- A másik ajánlat 10 nap alatt készült el, egy 30 oldalas tételes doksi, igen igényes munka. A 10 nap alatt a kivitelező többször is hívott, hogy megbeszéljen ezt-azt és igen értelmes kérdéseket tett fel, illetve igen jó dolgokat ajánlott. Csak hát az ár. 29,5 milka a kőművesmunka vakolással, meg a tető. Igaz az anyagárak listaárak, de ez borsos. Ehhez kell még gépészet, burkolás, nyílászárók, festés, mázolás stb. :-(

Aztán találkoztam 2 gépésszel is:
- Az egyik a nejem barátnőjének az öccse, illetve annak kollégája. Tőlük egy kulcsrakész tervet kértem, mivel kiderült, hogy ilyet is tudnak. Amit elfelejtettem az az, hogy az ajánlatban külön legyen a gépészet, a kőművészet, a tető és a többi, meg hogy a pince külön is látható legyen (ez utóbbit az előző kivitelezőnél is elfelejtettem, de korrigálom). Na mindegy, holnap hívom őket.
- A másikat ugyanaz a barátunk ajánlotta, aki a fenti második (profi) kivitelezőt. Ők falfűtés specialisták. Sok mindenről beszélgettünk, igen értelmesnek tüntek. Kiváncsi vagyok az ajánlatukra.

A statikussal is beszéltem, hogy ugyan már mikor lesz statikai kiviteli terv, mert már több mint 1 hónapja készül. Állítólag jövő hét elején a kezemben lesz. Jó drágán, jó lassan :( Ez azért bosszantó, mert a tervezés így már 326eFt, de minden olyan lassan megy. A statikai kiviteli meg kellene a pontos árajánlatokhoz. Bosszús vagyok.

Egyre jobban veszélybe kerül a téli pinceépítés.

Már már azt hittem, hogy az építkezés nem is annyira rémálom, mint ahogy azt mondják a tömegek, de nem. Végre egy (na most nem tudom, mi ez; szolgáltató, hatóság, közmű), na mindegy szóval itta  FŐKÉTÜSZ, azaz a Fővárosi Kéményseprőipari Kft.

Ahhoz hogy jogerős építési engedélyt kapjunk, kell néhány nyilatkozat a közművektől, hogy a területen lehet az, ami lehet, vagy sem. Könnyebben: elvi engedélyeket kell kérni vízművektől, a gázművektől és az elektromos művektől. És bizony kell egy ilyen a kéményseprőktől is. Mi a különbség?

Míg a többi normális közszolgáltató megnézi a saját hálózatát (esetleg az én saját térképmásolatomat felhasználva, mert a sajátjuk elavult, 10-20 éves), ír egy papírt, hogy OK, itt lehet víz, gáz, elektrongyosság, addig a FŐKÉTÜSZ-nek le kell adni 2 példány engedélyezési tervdokumentációt (amit az Önkormányzatnak is le kell adni 4 példányban) és 2 példány tervezői nyilatkozatot, amiben a tervező elismeri, hogy szabályszerűleg tervezett, a törvényeknek megfelel a füsgáz-elvezetés, illetve, hogy ilyen-olyan anyagokból/technológiával készül a kémény.

A normál közszolgáltatóknál a rend a következő:
1. Bemegyek és előadom, hogy kell ilyen
2. Odaadom a térképmásolatot
3. Elhozom az elvi nyilatkozatot rögtön és ingyen

Egy vidéki (értsd pl. Szeged, ahol igen szigorúak) kéményseprőipari cégnél:
1. Bemegyek és előadom, hogy kell egy ilyen
2. Leadom a 2 példány engedélyezési tervet és a 2 példány tervezői nyilatkozatot
3. Elhozom a szakvéleményt azonnal 4000 (négyezer) forintért

A budapesti kéményseprőknél:
1. Bemegyek és előadom, hogy ez kell
2. Leadom a 2 példány engedélyezési tervet és a 2 példány tervezői nyilatkozatot
3. A néni elmondja, hogy nem jó, mert nincs tetőkibúvó (bár tetőablak 2 méterre van) és nem kell tisztítónyílás a padlástérbe, én meg válaszul: "OK lesz tetőkibúvó, ami 50x60 cm körüli és minden egyes alkalommal ki fogom zavarni a kéményseprőt és az ő becses nevét fogom emlegetni, amikor a kéményseprő épp kituszkolja magát az egérlyukon, mivel a tetőablaknak is meg kellene felelnie
4. 1 hét múlva visszamegyek és adom a módosított tervet, ekkor kitalálja, hogy ő ezt a samott bélést nem ismeri, hozzak papírt
5. 1 hét múlva visszamegyek és viszem a nemzetközi tanúsítványt, hogy az EN 1457:1999 normának megfelel a bélés, de elzavar, hogy ez nem elég, neki ÉME engedély kell, vagy legaláb CE szám
6. 1 hét múlva felkészülve visszamegyek, miután kiderül, hogy a Schiedelnek is ez van, amit szó nélkül elfogadnak, az EN 1457:1999 ZA függeléke tatralmazza a CE tanúsítványt, de ő ezt nem érti, azt sem tudja, hogy mi ez az EN, meg hogy ÉME kell, mire előadom, hogy ez egy nemzetközi tanúsítvány, ami az EU-ban készült egy akkreditált testület által, de ezt sem érti, ekkor már egy bácsi is beszáll a kéményseprők oldalán, majd minioktatást tartok az európai szabványosításról, annak rendjéről és módjáról, majd bácsi elmondja, hogy ez nem is jó, mert német, erre elmondom, hogy ez angol és jó, mert el kell fogadnia angolt, németet meg az adott ország nyelvét, meg azt is elmondom, hogy mögöttem éppen ők függesztették ki, hogy el kell fogadni, meg azt is, hogy a szegedi kéményseprők forgalmazzák, szerelik, és el is fogadják. Ekkorra már kicsit emelkedetteb a hangulat és a hangerő, amire egy másik bácsi kijön és rendet tesz: a papír jó, el kell fogadni, én meg ne azt írjam be, hogy cseh samott, mert az nem egy típus, hanem azt, hogy "szilárd tüzelésre minősített samottbélétesttel".
Ezután szépen hazaballagok és várom, hogy ugyan mi lesz.

Ja, közben kértem, hogy ugyan már mutassák meg pl. a Schiedel esetében, hogy mi alapján fogadják el, hiszen ez nekik dokumentálva van, hiszen ők az EN ISO 9001:2000 tanúsítással rendelkeznek, amely norma mellesleg nem létezik hivatalosan magyarul, ellenben angolul, németül és franciául igen, de erre mutatnak egy kazán ÉME engedélyét a múlból, mert a Schiedelre nem találnak.