Előzmények bejegyzései

Ma a kezembe kaptam az építési engedélyt. Az eljárás most a következő:

Az erről szóló határozatot kiküldték a telekszomszédoknak, ők átveszik és ha visszajön a tértivevény, akkor jogerőre emelkedik. Ezt le lehet csökkenteni úgy, hogy aláiratok velük egy papírt, hogy lemondanak a fellebbezési jogukról. A nehezén már túl is vagyok, a kevésbé ismert szomszéddal aláirattam.

Találkoztam ma 2 kivitelező-jelölttel, akik még adnak ajánlatot. Ők a tervezőn keresztül kerültek képbe.

És még mindig nincs statikai kiviteli tervünk!!! Ma hívtam a statikust, még kért 1,5 hetet. Hihetetlen, hogy 1,5 hónap nem elég egy statikai kiviteli tervre 120eFt-ért :(

Ja és hogy mihez is kell? 2 oka van:
1. Kell a pontos árajánlathoz, hiszen nem mindegy, hogy mennyi vas van benne és az sem mindegy, hogy a munkásoknak hány tonna vasat kell megmozgatniuk, lehajlítaniuk stb.
2. Bizonyos födém fesztáv felett (ami 5,4 méter) kötelező statikai kiviteli tervnek lennie. Nekünk a fesztáv ~7 méter.

Ma délelőtt kimentem az egyik gépész munkáját megtekinteni. Háztól házig 20 km (meg ugyanennyi vissza. Ők Rehau rendszerrel dolgoznak. Ezek 12 mm vastag műanyag csövek, kimondottan falfűtéshez. Szépen dolgoznak. Csk az a baj, hogy véletlenül a jó csukámban mentem ki, pedig tudtam, hogy sár lesz...

Délután meg kinéztünk Tündivel a Készház kiállításra a Kongresszusi Központba. Belépő nem volt, de ittunk 2 kávét 1000-ért :(

A kiállítás felejthető volt, gyakorlatilag pár tervező-kivitelező cég volt kint, de semmi látnivaló. Egyedül azért volt értelme, mert találkoztam egy fószerrel, aki FEMÜ (falalős műszaki vezető) és műszaki ellenőr is. Illetve találkoztam azzal a hölggyel, akivel leveleztem az ÉME-nél a kéménybélés miatt. Adott egy nevet és egy számot. Egy olyan ÉME-s emberét, akinek pont ez a specialitása.

Tegnap visszakaptam a tervet az első kivitelező jelölttől is. Kértem, hogy a pincefödémig külön adja meg az ajánlatát, hiszen az az első összeg, amit ki kell gazdálkodni. Estére elküldte. Hát nettó 10 milka. Igaz, ebben 1,2 a földmunka, meg az anyag listaáras, de így sem kevés... Bízzunk.

Beszéltem az ex osztálytársammal is, elmondtam neki az ügyet a haverjáról. Ő esküszik, hogy nagyon jó a csóka, csak nem számítógép központú, meg van 2 határidős munkája, amivel csúszik. Na majd meglátjuk.

Tegnap kaptam még egy levelet a tervezőnk ismerősétől, majd egy hívást is, hogy kellene egy másik terv is, mert mégegy valakinek odaadná.

No, ezt ma be is vittem neki az Astoriához, ami azért poén, mert épp ma hepciáskodnak az állítólagos jobbosok, és éppen arra vették az irányt. Végülis a helikopter kőrözgetésén kívül semmi nem utalt erre (ja, persze a hírek). Szóval bevittem. Feleslegesen. Visszakaptam a másikat is, meg 2 telefonszámot, akikkel felvehetem a kapcsolatot. Jobb is így.

Holnap megyek falfűtés szerelést nézni, ami a kettes számú kivitelező jelölt egyik munkája, azaz egyrészt tanulok, másrészt referencia.

Ha időm engedi, akkor kinézek a készház kiállításra is.

Ja, ma volunk a családdal a "Ranch"-en ;) Zsolti épp elaludt a kocsiban, mire odaértünk, így féltünk is, hogy majd hisztisen kel, de nem. Kinyitotta a szemét, körülnézett félig lecsukott "Hol a francban vagyok?" szemmel és elmosolyodott, majd kiszállt és együtt rohangásztak Dórival. Nagyon szeretik a "telket", ahogy ők hívják. Ennek örülök.

Tartalmas nap

2007. október 24. 21:52, FaBRiK
Kommentáld! | Menjen a főoldalra!

Kategóriák: Előzmények
Címkék: gepesz , gepeszet , kivitelezo , statikus

Eseménydús volt a mai nap.

Kaptam 2 ajánlatot az első 2 kivitelezőtől:
- Az egyik az ex osztálytársam kivitelezője volt, akinek 20 nap alatt némi cseszegetés mellett ma sikerült egy szedett-vetett ajánlatot küldenie, ami ráadásul csak a piceszintről szól. Aztán kértem, hogy juttassa vissza a tervet, mivel kell másoknak is. Ezt ki is hozta és büszkén dicsekedte el, hogy a szomszéd házát is ő kezdte el építeni, de időhiányba került, ezért átadta a barátjának. Ezzel tette be a kaput. Amikor elkezdtünk kivitelezőket keresni a szomszédunkat is kérdeztük, hogy az ővék milyen volt. Mint kiderült, szakmailag OK, de határidőt tartani nem tud, sőt néha egyáltalán nem is jelenik meg, amivel a többi szakit tartották fel, meg az építkezést húzták el. Szóval ha ilyen a referenciája, akkor milyenek azok a munkái, amit szarul végzett??? Bár nem tudom, hogy akkor az ex osztálytársam háza hogy lehet ennyire rendben.
- A másik ajánlat 10 nap alatt készült el, egy 30 oldalas tételes doksi, igen igényes munka. A 10 nap alatt a kivitelező többször is hívott, hogy megbeszéljen ezt-azt és igen értelmes kérdéseket tett fel, illetve igen jó dolgokat ajánlott. Csak hát az ár. 29,5 milka a kőművesmunka vakolással, meg a tető. Igaz az anyagárak listaárak, de ez borsos. Ehhez kell még gépészet, burkolás, nyílászárók, festés, mázolás stb. :-(

Aztán találkoztam 2 gépésszel is:
- Az egyik a nejem barátnőjének az öccse, illetve annak kollégája. Tőlük egy kulcsrakész tervet kértem, mivel kiderült, hogy ilyet is tudnak. Amit elfelejtettem az az, hogy az ajánlatban külön legyen a gépészet, a kőművészet, a tető és a többi, meg hogy a pince külön is látható legyen (ez utóbbit az előző kivitelezőnél is elfelejtettem, de korrigálom). Na mindegy, holnap hívom őket.
- A másikat ugyanaz a barátunk ajánlotta, aki a fenti második (profi) kivitelezőt. Ők falfűtés specialisták. Sok mindenről beszélgettünk, igen értelmesnek tüntek. Kiváncsi vagyok az ajánlatukra.

A statikussal is beszéltem, hogy ugyan már mikor lesz statikai kiviteli terv, mert már több mint 1 hónapja készül. Állítólag jövő hét elején a kezemben lesz. Jó drágán, jó lassan :( Ez azért bosszantó, mert a tervezés így már 326eFt, de minden olyan lassan megy. A statikai kiviteli meg kellene a pontos árajánlatokhoz. Bosszús vagyok.

Egyre jobban veszélybe kerül a téli pinceépítés.

Újabb kivitelező jelölt

2007. október 14. 22:50, FaBRiK
Kommentáld! | Menjen a főoldalra!

Kategóriák: Előzmények
Címkék: kivitelezo

El vagyunk maradva kivitelezők terén is. Eddig összesen 1 embernek adtam át a tervet, hogy adjon ajánlatot, de ez ma 100%-kal nőtt, azaz találkoztam mégegy kivitelezővel.

Hogy lehet jó kivitelezőt találni? Az első a volt osztálytársam házát építette, a másodikkal egy ismerősöm szokott néha együtt dolgozni (az ismerősöm villanyszerelő). De honnan lesz harmadik, negyedik... ?

Azt nem lehet tenni, hogy keresek a neten, mert ez egy bizalmi dolog. Onnan bármilyen kóklerre is rátalálhatok. Na mindegy, töröm a fejem.

Ma délután találkoztam az első kivitelező jelölttel. Ő egy volt osztálytársam házát építette és egyébként erzsébeti, mint mi, így messze sem kell járnia.

Beszéltünk erről-arról és jövő hét elejére ígérte az ajánlatát.

Borzasztó éjszakám volt. Úgy éreztem, hogy kiég a szemem. Nagyon fáj. Éjfél után alig aludtam. Megfogadtam, hogy nem fogok többet hegeszteni, ennyit nem ér. Alig látok valamit. Csepegtetek, homeopatikázok.

Vízóraakna is van

2007. augusztus 15. 23:09, FaBRiK
Kommentáld! | Menjen a főoldalra!

Kategóriák: Előzmények
Címkék: viz , vizmuvek

No végre betették a vízóraaknát is a helyére. Tegnap délelőtt találkoztam a fószerrel, aki elmondta, hogy délután, vagy ma reggel megcsinálják. Mire ma kimentem (reggel) már ott is volt. A szomszédok mondták, hogy tegnap délután csinálták. Akna van, kerti csap van, csak még víz nincs. Lesz, csak előbb át kell vennie a vízművesnek (magától), aztán még kb. 2 hét. Át kell ásni az utat (az utca másik felén van - odaát, mint az igazság), be kell kötni.

Így megint elköltöttem 75eFt-ot.

Vízóraakna

Áram már van

2007. július 17. 14:26, FaBRiK
Kommentáld! | Menjen a főoldalra!

Kategóriák: Előzmények
Címkék: aram , elmu , kozmu

Ma délelőtt bekötötték az áramot is. Egy hete annyit mondtak, hogy ma délelőtt jönnek. Tegnap délután felhívtam őket, hogy ugyanmár mikor, erre a válasz az volt, hogy "ami az értesítőben szerepel". Mondtam, hogy az jó, az értesítőben ez van: 2007. 07. 17. - DE, és mivel melegrekordokat döntögetünk (árnyékban délben 37,5 fok volt), így nem várnék a tök üres telken. Erre megadták azoknak a számát, akik jönnek. Velük megbeszéltem, hogy jó korán jönnének, hogy ne kapjanak hőgutát, azaz 7:30-ra ott lesznek. Én ott voltam. Ők meg telefonáltak, hogy 1 óra múlva (mint Láng Vince), mert Lőrincre még ki kellett ugraniuk. Örültem... Miért nem lehetett korábban telefonálni?

Na mindegy bekötötték. Imhol néhány kép:

Ember az oszlopon Az óra már ott van. És az áram hol van? Oszlopról le, osz' lopunk. Azaz nem. Marad egy kis kábél, ha átteném az órát... Íme a végeredmény

Ha meg már kint voltam, akkor egy kicsit hasznossá is tettem magam.
Először is a tervező rajzain a telek egy kicsit romboid lett, szerintük ilyen. Most lemértem a hosszakat és az átlókat, így látszik, hogy eléggé téglalap az alakja.
Másodszor a hátsó kerítést (is) csinálni fogjuk augusztusban, így leástam 3 méterenként 1-1 cölöpöt, hogy ki tudjuk szintezni a kerítést. Hátul 60 cm-es feltöltés lesz, hogy a teraszról 3 lépcsőn le lehessen menni a kertbe (ez a félpince miatt egyébként 7-8 lépcső lenne).

Délután 1-ig dolgoztam és szerintem egy kicsit megszúrt a nap, most nem vagyok 100% (bár sosem vagyok az).

Villanyszekrény

2007. július 7. 22:49, FaBRiK
Kommentáld! | Menjen a főoldalra!

Kategóriák: Előzmények

Újabb fejezet a közművesítés történetében. Most már valami látszik a telken, nevezetesen a villanyóra szekrénye (szaknyelven mérőszekrény) kinőtt a földből. Na jó, nem kinőtt, hanem letelepítették. Van benne 3 fázis, meg 400V (nem tévedtem, amióta a 220V már 230V, azóta a 380V is 400V lett).

Szép munkát végeztek a srácok 150 000 Ft-ért, erre még rájön 57 600 Ft azért, mert 3x16A-t kértem és ingyen csak összesen 32A-ig van, onnan Amperonként 3600 Ft-ot kell befizetni (ez szerencsére egyszeri), és rájön 83 102 Ft csatlakozó vezeték létesítési díj címén, ami 72 000 Ft tervezési díjból és 21 102 Ft összegű kábel+fektetés díjából áll. Még jóhogy az oszlop mellett, attól kevesebb mint 1 méterre (igen, egy!!! méter) van a szekrény. Ez kerül 83 ezresbe!!!

Így összesen az áram 290 702 Ft-ba fog kerülni.

Eddig áram+víz együtt 600 rugó!!! Nem semmi! A gázzal és a szennyvíztárolóval el fogjuk bőven érni az 1 milkát :-(

És akkor 3 kép a új "műtárgyról":

Mérőszekrény előlről

Mérőszekrény oldalról

Mérőszekrény hátulról- csatlakozók

Ma befizettem a Vízműveknek a telepítés díját, azaz azt, amennyiért majd bekötik az aknámba a vizet és az órát. Ez bruttó 184 896 Ft volt. Ebben benne van a vízbekötés (150 896  Ft), a közműegyeztetés az önkormányzattal (14 500 Ft) és valamilyen forgalomtechnikai terv, amit nem tudok, hogy mi (19 500 Ft). Erre jön még rá az akna ára, ami 75 000 Ft, azaz a víz nekem összesen 259 896 Ft lesz. Nem semmi summa.

Lassan az is kialakul, hogy hol lesz az akna, de nem egyszerű, mert az egész ház vízügyeit át kell gondolni. Az akna mellett lesz egy kerti csap, így nem kerülhet (tervezett) kocsiforgalomba. A házba is be kell vezetni, tartaléknak kell a kertlocsoláshoz is és azt is figyelembe kell venni, hogy hol lesz a kút.

"A mai nap sem telt el esemény nélkül." Ez egy idézet egy régi kedvenc levelezős játékból.

És tényleg nem telt esemény nélkül. Reggel végre sikerült az ELMÜ által küldött vállalkozóval találkozni, aki konstatálta, hogy a földkábelt az oszloptól 1m-t kell vezetni (az oszlop a kerítéstől 30 cenire van). Mondta, hogy drága lesz. Mondtam, hogy tudtommal nem annyira, mert a légkábel lejön belőle. Aztán kiderült, hogy igen, 25 méternyi légkábelt leszámítanak a földkábel árából (ami 1 méter!). Így jött ki egy táblázatból 62 ezer párszáz forint. Aztán kaptam egy papírt az egészről. Munkába menet (kb 2 km/óra tempó a Sorin) elolvastam. Az én olvasatomban légkábelt (szabadvezetékes) jelöltek, és az ár valamiért 69 ezer körül van. Erre holnap rákérdezek telefonon.

A vízművek is alakított. Ma felhívott egy faszi, hogy jön holnap ellenőrizni a vízóraaknát, hogy köthetik-e a vizet. Mondtam, hogy egy kicsit előrehaladott, mert még ajánlatot sem kaptam, mg azt sem tudom hivatalosan, hogy milyen akna kell (telefonos elmondásra nem építek aknát, mert ha az mégsem jó, akkor kidobtam soktízezer forintot, legyen inkább írásos cucc róla). Azt is elmondtam, hogy március 21 óta nem tudták összeszedni magukat többszöri reklamációra sem, de sebaj, mostmár megvárom az építkezés végét. (Magamban hozzátettem, hogy és akkor rájuk borogatom az építkezés során összegyűlt dühömet, mert úgyis lesz, de ezt nem rá ömlesztettem, mert ő csak egy munkalapot kapott, amit megpróbál teljesíteni. Addig meg lesz kút. Aztán megkérdeztem, hogy tud-e valakit, aki aknát épít. Monda, hogy utánanéz. 1 perc múlva hívott, hogy nem a benti telefonba akarta mondani, de ő épít. 75 ezresért mindennel (földmunka, akna betonnal, kerti csap). Nem tudom, hogy ez sok-e vagy nem, de szimpatikus. A bátyám szerint ez OK ár, bár ő sosem építtetett ilyet :)

Holnap találkozunk. Megkérdezem majd, hogy a kúthoz épít-e, így még valami kedvezményt is kicsikarok.

Várakozás

2007. május 29. 23:03, FaBRiK
Kommentáld! | Menjen a főoldalra!

Kategóriák: Előzmények

Mostanában semmi nem történik, csak várakozunk.

A mocsok vízművek semmi életjelet nem adott. Rájöttem, hogy szarok rájuk. Ha meglesz, hogy hol lesz a ház, akkor furatok egy jó kutat. Az építkezés idejére pont jó lesz. Addig sem fizetek feleslegesen nekik. Ráadásul így ráérek eldönteni, hogy hol zavarjon az akna akkor, amikor már áll a ház.

A villanyosok jöttek volna múlt héten, de bárányhimlős lettem, így inkább nem akart velem találkozni. Azt mondta, hogy majd ezen a héten. Várom a jelentkezését. Remélem tudok időpontot egyeztetni velük.

A tervről semmi hír. Készülőben. Jó volna, mert ha már megvan, akkor elindulhatok ajánlatokat kérni. Tündi egyfolytában aggódik, hogy honnan lesz ennyi pénzünk. Szerintem lesz. Eddig is volt. Legfeljebb fél évvel később fejezzük be. Van hol laknuk és így még a technológiai szünetek is meglesznek. Ráadásul 1-2 dolog várhat.

Közben olvasgatok építkezésről szóló blogokat. A legjobb a ZeBlog: http://zeblog.mds-epitesziroda.hu/ itt napi szinten olvashatóak a történések egy ház elképzelésétől a telektaláláson át az alapoktól a végéig minden. A másik jó: http://aherhof.freeweb.hu/Epitkezes/epitkezes.htm Az egyetlen baj csak az, hogy a szerkezetig jutottak el, onnan nincs vezetve. De addig tanúlságos és érdekes.

A 3-4 héttel ezelőtti gyomirtásom (Glialkával) jól sikerült. Minden kiégett. Sajna azóta felütötte a fejét a parlagfű, így a hétvégén újra permetezek. Kiűzöm a gyomot a kertemből!

Aránylag régen írtam. Az oka egyszerű: 1. nagy dolgok nem történnek, 2. idő

Víz: Március 21-én nyújtottam be a kérvényt személyesen, ogy ugyanmár legyen vizünk. Akkor viccesen megkérdeztem, hogy mennyi idő után izguljak, ha nincs jelentkezés a vízművek (majdnem nagybetűvel lírtam...) részéről. Monda a pacák, hogy olyan nincs, 2 héten belül jön egy levél. Április 26-án rájuk telefonáltam, hogy mizujs. Meg sem találták a papírjaimat. Másnap visszahívtak, hogy reklamációra veszik. Kérdeztem, hogy ez mit jelent. 2 héten belül minden lesz. Tegnap (május 23-án) újra telefonáltam. Egyelőre semmi, intézik az ügyemet. Addig telefonba lediktálta, hogy milyen akát építsek. Persze emailt, írást nem tud küldeni, de szóban elmondta, meg érdeklődésemre szerinte ott van a honlapon is. Nincs. Ja, beton, vagy téglaakna lehet. A be nem ázós, védett, betonozható műanyag nem lehet. Mindenhol lehet, csak a budapesti királyi vízműveknél nem.
Na mindegy. Ha 1 héten belül nem történik semmi, megy hivatalos levél nekik, meg addig megkeresem a felettes szervet is.
Az a szerencse, hogy egyrészt nem sietős, mert ősszel akarnánk kezdeni, másrészt meg ahogy megvan, hogy hol lesz a ház, furatom a kutat.

Áram: Na még az sincs. 1,5 hetet én húztam, mert az ismerős ismerősének nem küldtem meg az adatokat. Tegnapelőtt hívott az ELMŰ, hogy akkor másnap menjünk ki közösen megnézni a terepet. Mondtam, hogy csak akkor, ha volt bárányhimlős. Áttettük jövő hétre

Tervek: Megy a huzavona a terv körül. készített egy tervet a tervező a megbeszéltek alapján, de az 190 m2 lett. Aztán én is egyet, de az összedőlt volna (födémet semmi sem támasztotta), aztán a tervező egyet, de az egyrészt nem volt nekünk tökéletes, másrészt még mindig 12 m2-rel nagyobb volt a lehetőségnél (160 m2-t lehet beépíteni), aztán készítettem egyet, de nem volt lépcsőháza (pince /garázzsal/ - földszint - tető), másrészt kis, mini lukak voltak, harmadrészt nem is nézett ki jól, aztán készített egyet a tervező, meg közben én is. A tervezőé még mindig nem 100%-osan a mi elképzelésünk volt, ráadásul 1,5 méterrel szélesebb volt, mint ami lehetett. Közben csináltam én is egyet. Erre azt mondta, hogy nagy a fesztáv, de kiderült, hogy mégsem.

Most van egy tervünk, ami nekünk teljesen jó, a tervező szerint fel van aprózva. Most készül a részéről a rajz (az enyém azért nem egy tervezői rajz :))

Pince: A garázs a pincében lesz, ergo lesz pince. A terv alapján kb 105 m2 lesz. Most azt számolgatom, hogy mivel kerülhet többe, ha az egész ház alatt lenne. A szigetelés tán jobb lenne.

Egyelőre ennyi az update.

soroksar.hu

2007. április 5. 22:57, FaBRiK
Kommentáld! | Menjen a főoldalra!

Kategóriák: Előzmények

Az úgy kezdődött, hogy hiába jártam az Önkormányzatnál, a legfontosabb dolgot elfelejtettem megkérdezni: mit kell beadni az építési engedélyhez? A kérdésre mindenki egyből vágná: tervet. De nem. Azaz nem csak. De ne menjünk elébe a dolgoknak.

Szóval jól elfelejtettem megkérdezni, hogy mit kell beadni. De ezt nemhogy elfelejtettem, hanem nem akaródzott neki megkérdeződni. Hülyeség, nem? Nem. Bent voltam pár hónapja, nem kérdeztem. Bent voltam pár hete, nem kérdeztem. Aztán be akartam telefonálni, de valahogy nem jött össze. Pl. nem volt bent a felelős, mert tanfolyt, szabin volt stb. Aztán gondoltam beugrom személyesen, akkor legalább valami dokumentumba összegyűjtve kérem ki. Ha van papír a kezemben, akkor nem szivathatnak annyira. De nem mentem be. Elfelejtettem. Többször. Egyszer pl. mentem a telekre a talajmechanikai vizsgálat miatt,gondoltam hazafelé úgyis előtte száguldok el, akkor majd beugrom. Közben a nejem telefonált, hogy összeesett a babakocsi, menni kell venni. Ettől szépen ki is hullott a fejemből.

Az eszembe sem jutott hetekig, hogy esetleg a neten valami honlapon keresgéljek. Egy állami szervezetnél? Áááááá! Aztán egy lett egy lövésem és mégis megnéztem. És a soroksar.hu-n ott van! Minden. Minden rendelet, minden előírás és a különböző engedélyekhez szükséges leírások is ott vannak a letölthető űrlapokkal és dokumentumokkal. Döbbenet! És ott vannak a soroksári helyi lap számai, meg minden más érdekes és hasznos dolog. Le vagyok nyűgözve.

De nem csak a soroksári honlap jó. A közszolgáltatók honlapjai is igen fejlettek. Leírások, eljárások, űrlapok, dokmentumok, sbt. Ez a 3. évezred. Pedig 5-6 éve még az sem volt természetes, hogy egy kereskedelmi tévének hasznos weblapja legyen. Anno azt mondták, hogy csak játék a net, a kis hülyegyerekek játéka. Ma meg már a magyar vízfejek (állami cégek, szervezetek, közszolgáltatók) is rájöttek, hogy kevesebbet kell dolgozniuk, ha a polgár letölti, kitölti, tájékozódik és nem őket zaklatja.

Csak így tovább!!!

Talajmechanika

2007. április 3. 23:57, FaBRiK
Kommentáld! | Menjen a főoldalra!

Kategóriák: Előzmények

A tervezőnk tanácsára talajmechanikai vizsgálatot csináltattunk. Ennek az a lényege, hogy ha már építkezik az ember, akkor nézze meg, hogy hova, milyen talajra teszi, hogy a megfelelő technológiát kiválaszthassa.

A vizsgálat pár tízezres, de esetleg egy falrepedés megúszása sok százezres spórolást jelenthet. Ráadásul túl sem kelll biztosítani az alapozást, így spórolni is lehet.

Nálunk azt a kérdést is megválaszolja, hogy pince vagy nem.

Hogyan is működik a dolog? Jött 2 ember egy puttonyossal, kivett egy 40-50 mm átmérőjű spirálfúrót, meg egy kis motort (mint kiderült, motoros fűrész motorja) és ezzel lefúrtak 7 méter mélyre. Közben félméterenként kihúzták a spirált és levettek róla mintákat zacskókba, illetve a talajmechanikus kézzel és szemmel is vizsgálgatta és írta egy papírra, hogy hány métertől hány méterig milyen a talaj.

A mintákat elviszi laborba és azt is bevizsgáltatja.

A végén beszélt a tervezőnkkel is. Keddre lesz eredmény.

Íme 2 kép:

 A fúrógép

 

A mintavétel

Még alig száradt meg a szárazpecsét az adásvételin, már meg is vették a telek másik felét, azaz máris szomszédunk lett.

Fel is hívott az új szomszéd, mivel egyelőre ha vizet, gázt akarnak, akkor nekünk szolgalmi jogot kell adnunk.

Meg is beszéltünk egy találkát. Ma voltak itt. Jófej fiatal pár. Ők is erzsébetiek és ők is soroksáriak lesznek :o)

Elmodtam, hogy én nem adok el szolgalmi jogot. Adom ingyen. Az egyetlen kérésem, hogy ha valamikor is fel lesz túrva a kert, ugyanolyannak legyen visszaállítva. Mivel nem tervezek semmi vagyont a kertbe, ez nem lesz nehéz. Arra vigyázok, hogy oda ne építsek semmit (pl. játszóteret).

Ha már itt voltak, megbeszéltük a közös kerítésrészt. Mivel a fele az ő költségük, nem mindegy. a közös rész 21,45 méter. A tervem az, hogy kérgezett akác lesz az oszlop és rá vadháló kerül (az nem látható annyira és olcsó).

Mivel a vadháló 50 méteres tekercsben kapható (méterre nem), rákérdeztünk, hogy nem akarnak-e kerítést, akkor nem kellene hulladéktömeggel számolni. nekünk oldalra és hátra 58 méter kellene, azaz 8 méterért egy plusz tekercset kellene vennem. Kiszámoltuk, hogy kettőnk kerítése kb. 140 méter. A 10 méter egy egészséges ráhagyás.

A jövő héten hívnak, hogy hogyan dönöttek. Egyszer csak lesz kerítés

Szerdán a nagy közmű körutamon betértem az Önkormányzathoz, hogy 1-2 dolgot megérdeklődjek. A tervezőnknek is kellettek dolgok, én is kiváncsi voltam erre-arra (pl. a csatorna).

Mindenki továbbképzésen volt. :o(

Végül egy főépítész-szerű manussal, meg az osztályvezető asszonnyal beszéltem.  Kedvesek voltak.

A szabályozási terv egyértelmű. 5 m a beépítési vonal előlről. A vonalat az épületnek egy ponton érintenie kell. Oldalról 3-3 méter, hátulról 6. Egyébként szabadonálló.

A telek 25%-a építhető be, de max. 160 m2. A magasság azt hiszem 6 méter lehet. A tető dőlésszöge 35º-45º lehet. Nekem a 30º jobban tetszik... Majd próbálunk valamit tenni.

Na ez az, amiről a legkevesebbet tudok írni. Csatorna nincs az utcában. A telektől kb. 50 méterre van az utcában. Odáig vezették. Az Önkormányzatnál elmondták, hogy a fejlesztést a kerülettől az állam átvette, EU-s pályázatból lesz csatorna. 2013-ig. No ez éppen 6 év. Addig nem tudom visszatartani, így emésztő lesz.

Azt nem tudom, hogy mekkora emésztő jó, meg hogy hogyan, miként kell megépíteni. Meg azt sem, hogy ki szippantja, meg mennyiért. Meg, hogy a szintet hogyan ellenőrzöm. Meg, hogy mit csinálok vele, ha bejön a csatorna.

Na mindegy, lesz. Bízom benne, hogy a csatornázási művektől semmi sem kell.

Közmű IV. - Gáz

2007. március 23. 22:30, FaBRiK
Kommentáld! | Menjen a főoldalra!

Kategóriák: Előzmények

Visszatérve a közművekre, a gáz jön.

Ahhoz, hogy lakhatásit kapjon az ember, kell bevezetett gáz. Ahhoz viszont hogy építési engedély legyen, csak elég egy nyilatkozat a Gázművektől, hogy lehet a házban gáz.

Telefonon beszélgettem a Gázművek Hálózatfejlesztési osztályával (illetve már nem az, mert Kft-vé váltak, mint egy tündérmesében a békávé vált ellenőr). Elmondták, hogy még felesleges a telekre a gázcsonk. Adnak egy engedélyt aztán slussz.

Ez épp elég is lesz.

Viszont ledöbbentem. Kérdeztem, hogy hogyan lehet ezt az igényt beadni. Mondta, hogy van egy űrlap a neten, tölsem le, cseréljem ki a fejécet, aztán faxoljam, emilezzem, vagy vigyem be. Email??? Közszolgáltatónál elintézésre??? Döbbenet! A Centrumnak 4 hete nem sikerült válaszonia az emailemre (telefonon meg nem elérhetők).

Nos végül megkínáltam a Gázműveket egy emilbe csomagolt kérvénnyel. Várom az eredményt.

Ha már víz, akkor legyen alternatív forrás is...

A vezetékes víz nagyon kényelmes. Meg nagyon drága. Meg nagyon nem kíméli a környezetet. Ha valaki belegondol, hogy egy háztartásban elfut 20 m3 víz (azaz 20 000 liter!!!) és ebből mondjuk egy 4 tagú család ivásra, főzésre elhasznál max. 500 litert (1/2 m3), akkor rájöhetünk, hogy az ivóvíz 97%-ával lehúzzuk a WC-t, kimossuk a ruhát, elmossuk a tányért stb. Ez a pazarlás. És nem győzzük tisztítani a vizet.

Na pont ezért, meg mert nem akarok víz és csatornadíjat fizetni a kertlocsolásra, fúratok kutat. Már láttam 45-48 eFt-ért fúrást.

1 m3 víz 183,7 Ft, plusz a csatorna, ami 258,6 Ft/m3, azaz összesen 442,3 Ft/m3.

Nem nehéz kiszámolni, hogy egy 50 000 Ft-os kút egyenlő 113 m3 vízzel, azaz fél év alatt megtérül. Úgy gondolom, hogy a kút ára már az építkezéssel megtérül, onnan csak hasznot hoz.

Szóval ahogy kiderül, hogy hol lesz a ház, már fúratom is a kutat.

Közmű III. - Víz

2007. március 22. 23:28, FaBRiK
Kommentáld! | Menjen a főoldalra!

Kategóriák: Előzmények

Mint írtam az építkezéshez sem árt víz. Bár ezt alapból kútból akarom megoldani (azaz kell még egy kutat is furatnom), ennek ellenére a víz jól jön. Aztán kell a házba is.

A víz bevezetéséhez kell egy térképmásolat, meg némi űrlap, amit le lehet tölteni a Vízművek oldaláról.

Usgyi a Földhivatalba térképmásolatért. Ha már arra jártam, azt is leellenőriztem, hogy a telek a mi nevünkre került-e már. Igen. Hurrá! Telektulajok vagyunk.

Szóval a térképmásolatnál tartottam. A Földhivatal a Budafoki úton van eldugva. Bementem, kitöltöttem, sorszámot kaptam, kikértem, pénztárnál befizettem és 1 óra múlva visszamehettem a másolatért. Ebből ha a pénztári 10 perces sorbenállást és az 1 óra múlva visszamenést levonom, akkor kb. 5 perc alatt végezhettem volna.

A térképmásolaton már az új telkek vannak, azaz látszik a megosztás.

A vízműveknél beadtam a beadandót. A térképük úgy 8-10 éves lehet, mert a környéket az évezred elején rendezték és még ez előtti az adatbázisuk. Nem csodálom, hogy kell térképmásolat.

Szóval beadtam a kérvényt a elvi engedélyhez és a telekre való bevezetéshez is.

Az elvit egyből megadták.

A bevezetés részleteiről 2 héten belül kapok levelet. Minden esetre ki kell építtetnem egy aknát, ami a telekhatártól 0,5 méterre lehet, de ott bárhol. Az akna betonból kell, hogy készüljön. Megkérdeztem, hogy a beton hogy készül víz nélkül, de erre nem tudott válaszolni. Illetve de: "Kérjen a szomszédtól". De ide nem 1 pohár víz kell, hanem egy nagy akna betonjának megfelelő mennyiségű. Na mindegy, lesz kút.

Ha már ott jártam, akkor már szereztem egy kapcsolatot, aki bevizsgálja a kútvíz minőségét.

Közmű II. - Áram

2007. március 22. 23:18, FaBRiK
Kommentáld! | Menjen a főoldalra!

Kategóriák: Előzmények

A sok telefonálgatás után becsomagoltam 3 napi alsógatyát és némi hamuvá sült pogácsát, és elindultam az óperenciás tengeren is túlra egy nagy közmű körútra.

Először is találkoztam a barátunkkal és kivittem a telekre, ahol megteveztük, hogy hogyn legyen az áram. A döntés az volt, hogy az óra a kerítésben lesz. Nem lesz ideiglenes mérő, hanem egyből kiépítjük a véglegest, majd hozzájön a kerítés. A doboz egy betonlábazaton áll, a pózna előtt a telken belül. Egyből 3x16A-t kérek, hogy később ne kelljen átalakítást fizetnem.

Az ELMŰ-nek - mivel földkábel lesz az oszlop és a mérő között - 60000 Ft tervezési díjat kell majd fizetni. 60000-ért tervezik meg, hogy egyenes vonalban 80 cm-t vezetik a kábelt. Jó ár.

Az alapbekötés 32A-ig ingyenes. 3x16=48, azaz 16A-ért fizetnem kell. Amperonként 3600 Ft-ot, azaz további 57600 Ft-ot.

A barátunknak elvileg van egy doboza, amit féláron odaad, így kb 40eFt-ra számítok. A betonlábazat és a munkadíj lesz még kb. 60.

Szóval az áram baráti alapon is 200 lesz.

Ja, nem számoltam azt, hogy a földkábel vezetés méterenként 2000 Ft az ELMŰ-nél, mert nem kell kifizetnünk. Ez azért van, mert a légkábelezés 30 m-ig ingyenes, ami földkábel ebbe az árba belefér az ingyenes. 80 cm belefér.

Közmű I.

2007. március 22. 23:08, FaBRiK
Kommentáld! | Menjen a főoldalra!

Kategóriák: Előzmények
Címkék: aram , csatorna , elmu , gazmuvek , kozmu , viz , vizmuvek

A telek nem közművesített. Minden ott van előtte, de bent semmi. Az építési engedélyhez kellenek elvi engedélyek a Gázművektől, a Vízművektől és az Elekromos Művektől. Az élethez kell víz, villany, gáz. Sajna csatorna nincs, mint megtudtam 2013-ig valamikor lesz (akár jövőre is). Ez sajnos azt jelenti, hogy emésztőt is kell építeni. Ja, hogy visszatérjek a szükségletekhez: az építkezéshez meg villany és víz kell.

Először végigtelefonáltam a szolgáltatókat. Hát mit ne mondjak. Az ELMŰ-re minden egyes telefonáláskor több, mint 10 percet vártam, és 5-8 perc beszélgetés után lebontott. A 12 éves Call Center tapaszalatom miatt ez eléggé mélyen érint. Kérem szépen, ha kevés az erőforrás, akkor azzal terhelik az operátorokat, hogy keveset beszéljenek 1 hívás esetén. Remélem nem ezért szakadt meg 5-8 percenként. Akkor esetleg a visszatérő hívásokat is figyelni illik...

Szóval tájékoztatást igen szűken kaptam. Végül egy villanyszerelő ismerősöm segít. A szolgáltatás itthon még nem áll a helyzet magaslatán.

A csatornázási műveket felhívni emberi időben lehetetlen. Sebaj, nem is kellenek már.

A vízműveknél a tájékoztatás jó volt.

A gázműveknél a negyedik számot adták meg, ami végül jó volt, bár közben a kért szervezet átalakult, pontosabban Kft-vé alakult.

Kérem szépen, miért kell félreértelmezni a call center kifejezést. Az nem azt jelenti, hogy több perces akció, meg marketingdumát hallgat végig az ügyfél, mire választhat. És a menürendszer nem azért van, hogy elrejtse az operátort, hanem hogy megkönnyíse az életet.

A fiam keresztapjával annak idején beszélgettünk arról, hogy igazán jól egy tanyavilágban, vagy egy ausztrál-jellegű "mindenki távol egymástól" típusú világban éreznénk jól magunkat. Erre mondtam én, hogy pl. a Dallasból a Southforg Ranch (ha így írják) jó választás lenne.

FaBRiK tanya mégsem lehet, ezért Fábián Ranch :o)

Telekvásárlás

2007. március 22. 00:28, FaBRiK
Kommentáld! | Menjen a főoldalra!

Kategóriák: Előzmények

Miután kialakult a kiszemelt telkünk, pontosabban az utolsó simítások alatt, eljutottunk az ügyvédhez, ahol megkötöttük az adásvételit. Tündi egy kicsit félt, hogy még nem is létezik a telek és mi lesz, ha elutasítja a Földhivatal, mi meg már kifizettük a pénzt, de mondtam neki, hogy a félelme alaptalan. A Fldhivatal nem igazán vétózhatja ezt meg. Az ő feladatuk a bejegyzés.

Mindenesetre ma már a nevünkön van a kialakított telek (ezt tegnap láttam személyesen a Földhivatalnál).

És akkor 3 kép a telekről: szemből, hátulról előre és egy panoráma szerű (ezért torzult kicsit a kép).

 

 

 

 

 

A telekfelosztás gyakorlatilag annyit jelent, hogy kijön a földmérő, készít egy változási rajzot, az önkormányzat  elfogadja, a földhivatal bejegyzi, van némi ügyvédi munka és végül az egy telekből lesz kettő (vagy több).

Elvileg.

Gyakorlatilag ugyanez, csak 4 hónap alatt. De végül csak lett 2 telek.

Nagyon fontos az is, hogy eldöntsük, hogy hol, mekkora telket szeretnénk.

Persze vannak preferenciák, de azokat nem tudjuk megfizetni, illetve ott még nem tudnánk élni. Én pl. szívesen laknék Pest megye északi felében, mondjuk Sződligeten, de onnan bejárni Budapestre dolgzni nehéz, ráadásul szüleink délpesten laknak, így velük nem találkoznánk soha. Az sem egy utolsó szempont, hogy a szüleink rengeteget segítenek a gyerekeknél.

Méret szempontjából a középutat kívántuk. Ha túl kicsi, akkor egyrészt meg van a veszélye, hogy több szintes házat kell építeni (én semmiképp sem akarok lépcsőt mászni otthon), másrészt a kis telket nagyon eluralhatja egy ház. A túl nagy telek is baj, hiszen azt karban is kell tartani. Mivel ekünk erre em lesz időnk (ezt előre látjuk), így egy kisebb, egyszerűbb kert az igényünk. Ezek alapján 500-800 m2 az, ami megfelel.

A hely szempontjából a végeredmény az lett, hogy délpestre költözünk. Erzsébetiek lévén először itt kerestünk. Sajna építési telek nem volt, ami meg volt, az kicsi, de horribilis árron.

Végül megláttuk, hogy Soroksáron jó környezetben olcsón kaphatók telkek. Néhányat ki is néztünk magunknak. Az egyik elég jó lett volna, de kiderült, hogy sok a gond vele (a tulaj nem egyezett meg teljesen a fiaival, a telek erüsen lejtős, a szomszéd építkezés kiásott alapjának a földjét odahordták, ami egyrészt nem ülepedett le, másrészt nem termő).

Amikor a telket nézegettük, a mellette levő duplatelek alja nagyon megtetszett nekünk. A szomszédtól érdeklődtünk az eredeti telekről és megkérdeztük, hogy a kiszemelt duplatelekről esetleg nem tudják-e, hogy eladó. Úgy tudták, hogy igen és a tulaj is ebben az utcában él

Ezután az utcát végigjárva eljutottunk a tulajhoz. Kiderült, hogy a telket a gyerekeikek vették, de azóta már az eladás irányába hajlottak, azonban a telket még nem hirdették, az eladást még nem kezdték meg.

Így jutottunk el az ártárgyalásig. A duplatelek egyrészt nekünk sok volt, másrészt az 1 telekre eső ár is jócskán meghaladta azt az összeget, amit mi szántunk rá. Végül megállapodtunk, hogy a telket kettéosztják és megalkudtunk az árban is.

Milyen is legyen a ház?

2007. március 22. 00:05, FaBRiK
Kommentáld! | Menjen a főoldalra!

Kategóriák: Előzmények
Címkék: haz

Az első lépés az, hogy eldöntsük, hogy mit is szeretnénk.

Mi eldöntöttük. Kell:

  • 1-1 szoba a gyerekeknek
  • 1 dolgozó (vagy kupisszoba)
  • 1 nappali étkezővel
  • Konyha
  • 2 fürdő (1 káddal, 1 tusolóval)
  • 2 WC
  • Háztartási helyiség
  • 2 kis gardrobszoba
  • Duplagarázs

Stílusban mi a mediterrán (főleg a görög) irányzatot preferáljuk.

A kicsi család

2007. március 21. 23:57, FaBRiK
Kommentáld! | Menjen a főoldalra!

Kategóriák: Előzmények
Címkék: csalad , Dori , Gabor , Tundi , Zsolti

Csak a teljesség kedvéért kicsit bemutatom a családot, hisze egy családi ház megépítésénél, az otthon megteremtésénél nem mellékes a család sem.

Feleségem - Tündi - 12 éve bírja mellettem. Jelenleg GYES-GYED-GYÁV-GYÉV-en van, ahogy szoktam mondani (mivel kicsi a kapacitásom arra, hogy megjegyezzem, hogy mikor melyik van). Ő egyébként közgazdász és nagyon jó családanya.

Ha időrendben nézzük, akkor a fiam jön. Zsolti most 3,5 éves. Ovis. Imádnivaló. Az esze vág, a humora nagyon jó. Egyszerűen szeretni való.

Lányom - Dóri - 1,5 éves. Ő egy igazi lány. Gyönyörű, akaratos és nagy vasgyúró (bár ezt fiúkra szokták mondani). Mit ne mondjak: naponta levesz a lábamról a kis bestia. Imádom!

Én 33 éves leszek idén, mérnök és közgazdász vagyok végzettségem szerint, de munka alapján az életemet a szolgáltatás teszi ki. Nagyon szeretek barkácsolni, de sajnos a kézügyességem még eléggé fejlődésben van.

Szóval egy tipikus család vagyunk: apa, anya, 2 gyermek (1 fiú és 1 lány), nagyszerű nagyszülők és csodálatos dédszülök.

Régebbiek | Végére »